J.R.R. Tolkien: A MACSKA
"Pamacska, a csacska macska
pihen - tán álmodik,
kövér telivér egér
az álma - vagy pedig
messze-messze röpíti az eszme,
félre, a Délre, hol
sok rokon oson bozótoson,
bőg, szökken és lohol,
kecses, sebes, zsákmányra les,
győztes minden tusán,
mit vadon ad, gyors vadon
él és ember húsán.
A nagy oroszlán, mely orozván
csap antilopra le,
a karma acél, s ha gazella a cél,
foga is elbír vele;
és a gepárd s a leopárd
oly komor, s szörnyű gyors
a lába, ha kába gnú nyakába
vetődik, mint a sors
a lomha vadonban -
mind messze szakadt
ki vad és szabad,
s ő szelíd szoba-rab;
de Pamacska, a csacska macska,
aki itt él veled,
soha nem feled."
Harold Monro: A CICA TEJET KAP
Ha ötkor beviszik a teát
s elfüggönyöződik a szoba,
már bent dorombol a zöldszemű,
tűzszemű fekete cica.
Először úgy tesz, mint akit
nem érdekel, csak a tűz közele,
de késhet a tea, megalhat a tej,
ő nem késik sose.
Lassankint tejszínű, nagy puha köd
üli meg achát szemeit
és szabadon föl-fölfigyelő
tekintete megkeményedik.
Aztán füle, karma remegni kezd,
farka mozog és a csodás
karcsú test már egyetlenegy
élő dorombolás.
A gyerekek esznek, a két
öreg hölgy selyemben suhog:
de a cica a nagy vágyban egész
kicsire zsugorodott.
A tányér holdja az asztali
felhőkből végre alálebeg:
s ő csupa sóhaj, izgalom,
álom és szeretet.
Odahajlik a fénylő kör fölé,
a krém-tenger fölé s iszik,
farkát elereszti, altató
gyönyör oldozza térdeit.
Nagy, lankadt mámor fogja el:
világa végtelen és fehér:
még egy szent csöpp, - fölnyalja és
érzi, hogy száll le rá az éj:
a karosszékben álmosan
felpúposodik és kinyúl
és magába temetve pihen
éjfélig öntudatlanul.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Francois de Corniére
Kedvem lett volna leírni azt a pillanatot
Macskánk ma reggel
hosszan nézett be ránk
a konyhaablakon.
Nem volt más épp csak ő maga
mi is mi voltunk csupán.
De kedve telt benne hát odajött
s az üvegen át nézte ahogy
bentről nézzük őt
amint (akár ma reggel) benéz miránk.
És kedvem lett volna leírni azt a pillanatot.
Pontosan úgy ahogy ő tette
a szemével.
Megkísérelni versben visszaadni
nem pusztán a tekintetet
hanem ama jelenlétet
mely egyszersmind hiány is.
De te ablakot nyitottál.
A macska kicsit tétovázott kérette magát
majd beugrott a konyhába.
És nem történt semmi minden ment tovább.
Jorge Luis Borges:
Egy macskához
A tükrök nem lehetnek csöndesebbek,
A kósza hajnal nem oson puhábban,
Az a párduc vagy te a holdsugárban,
Kit csak tisztes távolból leshetünk meg.
Valamely titkos égi rendeletnél
Fogva, szemünk hiába is keresne,
Messzebb, mint a Gangesz s a naplemente,
Te vagy a magány és te vagy a rejtély.
Becéző kezemnek szívesen enged
Hátad. Egy feledésbe ment öröklét
Óta kész vagy magad átadni önként
A kezekből sugárzó szeretetnek.
Más időben élsz. Úr vagy hét határon-
Egy országé, amely zárt, mint az álom.
WISLAWA SZYMBORSKA
Macska az üres lakásban
Nem halhat meg a macskának csak úgy.
Mert mit kezdjen a macska
egy üres lakásban.
Ugráljon a falra.
Dörgölőzzön a bútorokhoz.
Mintha semmi se változott volna,
mégis kicserélődött minden.
Minden a helyén,
mégis szanaszét.
És esténként már nem ég a lámpa.
Léptek a lépcsőházban,
de ezek nem azok.
Egy kéz halat tesz a tálba,
de ez a kéz sem ugyanaz.
Valami nem kezdődik el
a megszokott időben.
Valami nem úgy pereg le,
ahogy kellene.
Valaki itt volt és itt volt,
aztán egyszer csak eltűnt,
és most makacsul nincs.
Minden szekrénybe belestünk,
végigfutottunk a polcokon.
Bepréselődtünk a dívány alá, hátha.
A tilalmat megszegve
még a papírokat is szétkotortuk.
Mit tehetünk még.
Alszunk, várakozunk.
Csak jöjjön vissza,
csak kerüljön elő.
Akkor majd meglátja,
hogy a macskával nem lehet így.
Majd úgy megyünk elé,
mint akinek cseppet sem sietős,
óvatosan,
vérig sértett tappancsokon.
És semmi nyávogás, ugrálás eleinte. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
